A magyar (és csak a magyar) nyelvhez szokott fülnek talán ez a legnehezebb szófaj. Mit keres itt, mit akar és miért bonyolítja nyelvtanuló életünket? Talán az az egy vigasztaljon, hogy a magyarul tanulóknak pedig az olyan kifejezések, mint "a házban", a "villamoson" és a többi hasonló okoz fejtörést.
Az elöljáró szavak közül egy nagy csoportot tesznek ki azok, amelyek helyet határoznak meg: -ban,-ben, mögött, fölé stb. Ezen belül is van egy társaság, amelyik nem elég, hogy elöljárószó, hogy bizonyos esetet vonz (vagyis meghatározza, hogy a mögötte álló főnév milyen esetben álljon), ezt a jelentésétől függően még változtatni is tudja!
A csoport a következőkből áll:
in, an, auf, vor, hinter, neben, über, unter, zwischen.
Ha a hol kérdésre válaszolnak (moziban, asztalon), akkor Dativot, vagyis részes esetet vonzanak. Ha hová, akkor tárgy. Legkönnyebben a hármas szabállyal tudod mindezt megjegyezni: hol-részes, hová-tárgy. A hármas számot a magyar szavak szótagszáma adja ki.
Az "an" és az "auf" pedig még jelentésben is különböznek. Az "auf" többnyire vízszinteset jelöl, az "an" függőlegeset. De ha víznél, vízpartnál állunk, akkor am Ufer, an der Donau.
A következő tesztfeladatban ezeket az elöljárószavakat és esetvonzataikat tudod gyakorolni.
- Erik hat den Schrank …. ….. Wand gestellt.
- Der Schrank steht …. ….. Wand.
- Die Zeitungen liegen …. …. Tisch.
- Vater legt die Zeitungen …. …. Tisch.
- Inge nimmt die Tasche ….. …… Arm.
- Inge trägt die Tasche ……. …… Arm.
- Die Schauspieler treten ……. ….. Vorhang.
- Die Schauspieler stehen …… ….. Vorhang.
- Sie hat das Regal h….. ……. Couch gestellt.
- Das Regal steht h….. ….. Couch.
- Die Kinder gehen um acht Uhr …. ….. Schule.
- Die Kinder sind um acht Uhr …… …… Schule.
- Ich hänge die Lampe …… ……. Esstisch.
- Die Lampe hängt …… ……. Esstisch.
- Das Mädchen geht ……. ……. Vater.
- Er stell den Sessel ……. ….. Schrank und …… Couch.
- Viele schöne Bilder hängen ….. …. Wand.
- Er kam um sieben Uhm ….. …. Bahnhof.
- Er kam um sieben Uhr …… ……. Bahnhof an.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.